„KELL EGY CSAPAT!”

Pályázati felhívás kisfilmek megvalósítására a ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztivál keretében

A második alkalommal megrendezésre kerülő ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztivál (2013. november 7-11.) együttműködve a Daazo.com-mal nyílt pályázatot  hirdet „Kell egy csapat!” elnevezéssel kisfilmek megvalósítására.

A csapat, amihez tartozom. Ami meghatároz engem. A csapat, amitől függök. A csapat, ami segít nekem. Rengetegféleképpen viszonyulhatunk a közösségünkhöz és a minket körülvevő csoportokhoz. A lényeg: kell egy csapat! És valóban kell egy csapat? A pályázatra olyan filmes alkotásokat várunk, melyek friss látásmóddal képesek feldolgozni és megjeleníteni a címben foglalt érzést. Kifejezetten várjuk azokat a kreatív megoldásokat is, ahol a zsidóság (legyen ez kultúra, vallás, sorsközösség, nép, kisebbség, etnikum vagy amit akartok) téma “csak úgy”, mellesleg, érintőlegesen kerül terítékre.

Aminek meg kell felelni:

  • a filmek rögzítésének módja nincs szabályozva, készülhet mobillal, fényképezővel, HD kamerával stb.

  • a műfaj sem kötött, egyaránt várunk rövid dokumentumfilmeket, kisjátékfilmeket, rövid animációkat

  • a kisfilm nem lehet hosszabb 10 percnél

  • a pályaműnek nem kötelező vadonatújnak lennie, lehet már korábban készült, akár máshol már bemutatott filmet is benyújtani, ha megfelel a kiírás feltételeinek

  • egy pályázó több alkotással is jelentkezhet

  • a filmekhez kérjük az angol feliratot is beküldeni (ez csatolva is elegendő)

  • a nevezés ingyenes

  • Citizens of any country or nationality may apply.

    A filmek feltöltésének határideje: Október 15, 2013.

A szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott filmeket a 2013. novemberében megrendezendő ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztiválon vetítjük le. A legjobbnak ítélt film díjazásban részesül, az eredményhirdetésre és díjátadásra a fesztivál nyitóeseményén kerül sor.

A zsűri tagjai:

Szabó Simon (a Papírrepülők c. film rendezője)

Till Attila (kulturális műsorvezető)

Mocanu Attila ( a Daazo.com – European Short Film Centre forgalmazásért felelős munkatársa. )

Díjazás:  A közönség által legjobbnak ítélt alkotás jutalma: a nyertes kiutazhat a 2014. évi UK Jewish Film Festival-ra (London), ahol levetítik a filmjét. Átadásra kerül továbbá a Titanic Filmfesztivál díja, egy személyre szóló bérlet a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Versenyfilmjeire (A bérlettel a nyertes alkotó jogosult a versenyfilmek megtekintésére.) Kiosztásra kerül a Daazo.com ajándékcsomagja is.

Partnerek:

Bálint Ház

Cirko Másképp Alapítvány

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

A pályázat elküldésének módja:

Az elkészült pályaműveket a http://www.daazo.com/contests/zsifi2013/films oldalra kell feltölteni.